Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Kerttörténet

Grófi kertből arborétum a Tisza mellett

 

Nehezen tudnám elkezdeni elmesélni a Tiszakürti Arborétum történetét, ha magáról a faluról nem mondanék pár szót.
    Kürt, - mint szinte minden tiszazugi település pleisztocén dunai eredetű lösz-homok dombra települt. A község írásos emlékek szerinti első említése az 1075-ben keletkezett garam- szentbenedeki apátság adománylevelében szerepel. A község neve maga is az egyik honfoglaló törzs nevéből eredeztethető. A falu névvel megőrzött törzs ellenőrizte a valószínűleg forgalmas és emiatt értékes gázló- és révátkelőhelyet. Később valószínűleg stratégiai megfontolásból királyi birtok. A középkori királyaink nem véletlenül telepítették a ma Nagy-szigetnek nevezett, akkor vízzel körülvett hatalmas félszigetre - a török világ alatt elnéptelenedett - Ság községbe a királyi ménest. Csak rá kell tekintenünk a Tisza szabályozás előtti térképére, és rögtön érthetővé válik miért volt ily kedves e környék. Az akkori országút Budáról egészen Kécskéig egész évben viszonylag könnyen járható homoktalajon futott és a mai Tiszabög területéről hatalmas magasparti homokos félszigeten Ságot érintve könnyen át lehetett kelni a túlparti Kürtre. Valószínűleg a török előtti középkorban megtartotta jelentőségét, de a szétszaggatott országban is jelentősége lehetett, mert albasaságot hoztak itt létre. Véglegesen a kuruc korban az 1700-as évek elején veszthette el jelentőségét, amikor a meanderező Tisza szabályozta önmagát és visszavonhatatlanul a kürti oldalra szakította az eddig átkelőhelyül szolgáló Nagy-szigetet.
    A középkorban itt lakók valószínűleg jól élhettek a folyó kínálta lehetőségekkel, mert stabil templomos hely volt a honfoglalás korától, meg tudta tartani és növelni tudta népességét, akkor is, amikor az országot a legnagyobb tragédiák sújtották. Persze lehet arra is gondolni, hogy könnyítette helyzetüket – talán a Tisza mocsarainak rengeteg vérszívója miatt - egészen a XVIII. század végéig nem költözött ide földbirtokos és emiatt az itt élők talán szabadabb életet élhettek. Minden teljesség nélkül sorolom fel az esetlegesen ismertebb birtoktulajdonosokat: Magyar Beninga, Kinizsi Pál, Steösszel Kristóf, Tige Lajos /Tizs/, gr. Bolza Péter, Bolza József. 

A Tige család volt az, aki először Tiszakürtön egy kisebb vadászkastélyt épített, majd otthonául is e községet választotta. Gróf Tige Lajosnak egyetlen lánya született, akit a szarvasi birtokkal rendelkező hadmérnök gr. Bolza József fia kért feleségül. Az ifjú pár Pozsonyban élt, de nagyszabású terveket szőttek a tiszakürti birtokon, udvarházat kezdtek el építeni a régi vadászlak helyén a református templom melletti nagy, falusi telken. A szomszéd református egyházzal való viaskodás, birtokvita iratai őrizték meg csak a grófi kert alapításának bonyodalmait.

A református templom a Tisza magaspartjának szélén épült, valószínűsíthetően valamikor még a török idők előtti időben (egyes vélemények szerint Kinizsi Pál birtoklása alatt cseh huszita építőmesterek építették, mint a kecskeméti nagytemplom elődjét is), mert az 1887-es átalakítások előtt készült dagerrotípia tanulsága szerint kereszthajós katolikus templomot örökölt meg a református egyház, miután a XVII. században a törökök kivonulását követő ellenreformációs időkben igazolni kellett 100 évre visszamenően a református közösség létét.
    A templom alatti erdős mocsaras kb. 27 kh területű (17 ha), a Tisza rendszertelen kiöntései miatt szinte hasznosíthatatlan birtok megszerzése után, a világot járt Bolzák ebbe főúri kertet álmodtak bele. A XIX. század elejétől Magyarországon egyre-másra szaporodtak a több és több szolgáltatással tervezett kastélyok, főúri lakok és európai mintára szinte divattá vált  ezenépületek pihenést szolgáló kertekkel való összekapcsolása.

Az üzleti akciót szervező Tige Mária grófnőnek nehéz dolga akadt a kálvinista kürti nyakas "parasztokkal", mert az igencsak borsos vételár kifizetése mellett, még a templom átalakítás utáni egyszeri kimeszelését és a templomkert kerítésének elkészítését is kialkudták tőle. Elszántsága arra utal, hogy elképzeléseiket mindenképpen meg akarták valósítani, és szerződésben vállalták a fentiek betartását. Később sokallhatta a kialkudott dolgokat, mert csak bírósági döntéssel kötelezetten meszeltette ki a templomot és építtette meg a ma is grófi hármas koronával díszített templomkerítést. Minden esetre, a főúri kertre utaló első hivatalos irat Fényes Elek Helységnévtárában olvasható: „E községben nevezetes, jelenlegi tulajdonos Gróf Bolza Péter úr úri lakása udvari kertje”, mely 1864-ben keletkezett a szerző által készített kérdőív alapján vármegyei felszólításra. Ebben az is megemlíttetik, hogy az elmúlt ínséges esztendőben elkészült a tiszai töltés, mely mentesítette a területet az árvizektől és tervezhetővé tette a park telepítését. Az akkor tervezett kerteket általában nem szántóföldeken telepítették, hanem egy már erdőként létező birtokrészen, - annak átalakításával. Ugyanilyen formában történt ez Tiszakürtön is. A grófi kert alapjául a református egyháztól megvásárolt erdős-mocsaras birtokrész szolgált, melyen a megközelíthetetlen mocsárnak köszönhetően szinte érintetlen formában megmaradt a Tisza magasabb térszintjének tölgy-szil-magaskőris alapú erdőrészlete.
    Az egyre népesedő táj élelmiszer iránti igénye fokozta az erdők kivágását és minden alkalmas földet a szántók kialakítására használtak fel. Középkori leírások még kiterjedt tölgyes erdőket írtak le a környéken, melyek a XIX. század derekára a tiszakürtihez hasonló erdőfoltokká sorvadtak.  A föld, és a biztonságos termesztés iránti egyre súlyosabban jelentkező társadalmi igény szorításában született meg a Tisza szabályozása is. Ebben az érdekelt birtokosok is részt vállaltak, így a Bolzák is. A földjeikről lecsapolandó vizek és a későbbi belvizek elvezetésére csatornákat létesítettek és a csatornákban összegyűlt víz, folyómederbe emelését gőzszivattyú telepítésével segítette a nemesi család. E szivattyú telepítésének helye a grófi park területén volt és van ma is (ma már elkülönítve). Ide futottak össze a környék csatornái és szolgálták a park vízháztartásának egyensúlyban tartását. (Tavasszal elvezették a fölösleges vizet, nyáron öntözésre használhatták).
    A tulajdonba adást követően erdőt látott és erdőben gondolkodni tudó embert bíztak meg az alapok megvetésével. Csak annyit tudni róla, hogy Erdélyből jött és Tompa Mihálynak hívták. Elképzelése nagyon egyszerű volt. Meghagyni az értékeset és eltávolítani az építendő kert számára értéktelent. Ezzel egyidejűleg tágas tisztásokat alakíttatott a soha tarvágást nem látott tölgyerdőben. Igazi erdőt értőként szabta a gróf úr igényeinek megfelelően a rábízott értéket. Milyenek is voltak a kívánalmak? Elsősorban legyenek a főúri létet kiszolgáló kerti létesítmények, és másodsorban legyen lehetőség, az eredeti honos növényanyag kísérete mellett, külhoni növények telepítésére is. Mindkét kívánalom nagyon fontos szerepet töltött be az igényesebb főurak körében, mert az egymás közötti kapcsolattartás, egymás vendégül látása alkalmával a kert fenntartásának minősége és az ültetett fajok ritkasága növelte a tulajdonos társadalmi megítélését. De a mindennapok életében is jelentős szerepet töltött be a hűs lombú kert, hiszen itt családi eseményekre, rendszeres napi tevékenységek végzésére, - sportolásra és pihenésre - nyílt alkalom. Így létesültek lovaglásra alkalmas utak, teniszpálya, pergolák, imahelyek, a konyhát kiszolgáló zöldséges- és gyümölcsöskert is.
    Az alapjaiban kialakított kert lehetőséget adott a külhoni fajok telepítésére is. A kb. 130 éve elindult exóta telepítéskor platánok, hársak, amerikai tölgyek, fenyőfajok kerültek elültetésre, de helyet kaptak az ország és Európa más vidékeiről származó növények is (nehézszagú boróka, luc-, fekete-, erdei és jegenyefenyők). Különösen kedvesek voltak a Tompa által szülőföldjén begyűjtött fenyők, melyeket a kor szállítóeszközein földlabdával ökrös szekéren szállítottak Tiszakürtre. Sajnos a kert telepítésének időszakából nem maradtak fenn dokumentumok a növények származását illetően.Csak sejthető, hogy a XIX. század végső harmadában Bécs környékén már működő faiskolákból, illetve a főurak közötti cseréből származhatnak. Ugyanis a jelentősebb kertek saját kertészettel rendelkeztek (a tiszakürti is). Bolza Péter 1879-ben idősebbik fiának, Bolza Józsefnek adta át a birtok kezelését, sajátos öröklési szokás szerint. Mindkét házastárs földrajzilag elkülönülő birtoktesttel rendelkezett Tiszakürtön, illetve Szarvason. A házasságból öt fiúgyermek született, de csak kettő örökölhetett földbirtokot a birtok feloszthatatlansága miatt. Így kapta meg az idősebb fiú az anyai örökségét a tiszakürti birtokot, és a legifjabb (Bolza Pál, ő lett a szarvasi arborétum megalapítója) nagybátyja örökségét a szarvasi birtokot. Ilyen alapokon jöhetett létre egy főúri kert, melyet később arborétummá lehetett fejleszteni. Az első világháború harci cselekményei nem érintették a falut, csak az 1919 májusában Kürtre is betörő román hadsereg okozott némi bonyodalmat, de az kivédhető volt a grófi birtokosok számára, hiszen távolabbi leány rokonuk férje Pesciariu román gróf vezetése alatt vonultak be és állították fel a Tisza gátján kérész életű „határőrizetüket”.
   A kert fejlődése szempontjából a két világháború közötti időszak nem volt jelentős, mert a társadalmi átalakulások a család szegényedéséhez vezettek. Fejlesztésre nem, csak fenntartásra jutott a grófi költségvetésből, melyet leginkább nem termelésből, hanem a hűbéri rendszer fellazulása utáni liberalizált földpiacon forgalomba hozott birtok részek feléléséből fedeztek. József gróf 1941-ig élt. Ettől az időponttól gyakorlatilag a fenntartó személyzet (kertészbojtárok) megszokottságból eredő lendülete vitte 1944 októberéig a kertet, amikoris a szovjet csapatok főhadiszállásként jelölték meg a kastély épületét és telepítették ki a bennlakó tulajdonosokat. A lakás nélkül maradt grófkisasszonyokat az eddig őket szolgálók fogadták be falusi házaikba.
Szinte kivédhetetlenek voltak az orosz katonák okozta  károk. Leginkább tüzelőnek használták fel az általuk jobban ismert és könnyebben kivágható fenyőfajokat. De mondható szerencsének is, hogy akkoriban még nem volt ismert a fakivágás modern technológiája, a motorosfűrész és mobilgatter, mert valószínűleg ma már egy hasonló helyzetben menthetetlenül áldozattá váltak volna az évszázados alaperdő tölgyfái. A Tiszakürt- Tiszainoka folyószakasz átkelési fronttá változott a Tiszaugi-híd felrobbantása miatt 1944. november elején nyitott, szovjetek által vezetett és a II. román hadsereg katonáinak felhasználásával indított átkelésben. A front tovább haladtával a birtok a néphatalom kezébe került. A kert is. Az eddig a falusi lakosság számára tiltott és titokzatos park az eddig kizárt embereknek lehetőségeket kínált és szinte mindenki akart valamit belőle. Olyannyira, hogy a megmaradt fenyők csúcsait, később ágait karácsony táján vitték úgy, mintha sajátjuk lett volna. Persze némelyek számára itt volt a téli tüzelő beszerzésének forrása is. A helyi hatalom gyorsan rájött, hogy nem engedheti szétlopni ezt az értéket és már 1946-ban kerülőket alkalmazott a falopások megelőzésére. A kastély épülete az oroszok kivonulása után kis időre visszakerült a faluban lakó kisasszonyok tulajdonába, amíg 1946 tavaszán a parkkal együtt állami tulajdonba került. Ezt követően közfeladatokat látott el, először művelődési ház, majd az éppen megalakult szövetkezet székháza és ezután a háborús időkben árván maradt fiúgyerekek költözhettek be. A Fiúnevelőotthonnak hosszú ideig adtak otthont ezek a falak (1998-ig).
    A park értékeiről már 1948-ban tájékoztatást kapott a helyi tanács, mert a Műemlékvédelmi Hivatal lelkes értékmentő munkatársa, Pap József felméréseket készített a magyarországi főúri kertek értékeiről. Tiszakürt környezetében is akadt lelkes értékmentő Varga Lajos, a tiszaföldvári gimnázium földrajz tanára, aki újságcikkeivel, beadványaival bombázta a Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságát. A beadványok hatására 1953-ban napirendre is került a parkfenntartás gondjainak megoldása, de az abban az évben bekövetkezett pozitív politikai fordulat a figyelmet elterelte az ehhez képest kicsinyke tiszakürti kert megoldásai felől. De azért véglegesen nem került „szőnyeg alá” az 1953-as határozat, mert 1956 szeptemberében a forradalom előtti politikai szélcsendben újratárgyalták, és újabb, a politikai helyzet alakulása miatt végrehajthatatlan határozat született. Közben szünetelt a parkfenntartás és elindultak a tiszai tájra jellemző természetes erdőalakító folyamatok, vagyis a természetes flóra elemei erősebbnek bizonyultak a telepített külhoni növényeknél és őserdő jelleggel burjánzani kezdtek. Persze megszülettek a kert hasznosítására a helyi gondolatok, és hasonlóan számtalan magyarországi főúri kerthez szabadtéri színpad, focipálya kialakítására került sor. Ezek az objektumok ugyan a művelődést szolgálták, de használatuk inkább a kert állapotának rosszabbodásához vezetett. Olyannyira, hogy a park legszebb terén kialakított focipálya „versenyképesebbé” tételén kialakult vita még a Megyei Tanácsülés elé is került. Ugyanis a tér két oldalán álló két legértékesebb fa, a hármas platán és a bíbortölgy ágai olyan mértékben nyúltak a pálya fölé, hogy azok akadályozták a játékot és a játékvezetők nem tartották alkalmasnak további „hivatalos” mérkőzésekre, amíg a fák csonkolása meg nem történik. A helyi tanács - ismeretében az előzőleg hozott Megyei Tanácsi határozatoknak - nem tartotta magát döntésképesnek ebben a témában és a Megyei Tanácsülésre felterjesztette. Itt született meg a végleges döntés 1961-ben a park rendszeres állandó létszámmal való fenntartásáról és a kiváltó ok, - a focipálya - végleges áthelyezéséről a parkon kívülre. A határozat szerint 6 fő alkalmazására kerülhetett sor. Még ebben az évben elkezdődött a terület teljes bekerítése. A kertészbrigád szervezésével édesapámat, Tálas Istvánt bízták meg, aki gyakorlott szőlő- és gyümölcskertész hírében állott. Csak visszatekintve furcsállom a választást, mert ő egyike volt azoknak, akiket ’56-ban közfelkiáltásra, - a kommunista faluvezetés elzavarása után – a közösségben elismert emberként a faluvezetésbe választottak és ezért a kijáró verést és a család rendszeres zaklatását a forradalom bukása után megkapta. A felállított brigád 1962 januárjában kezdte meg a munkát a Tanácsházán, mert még helyük sem volt, ahol télen melegedhettek volna. A tavasz beköszöntével otthonról hozott szerszámokkal elkezdődhetett a rekonstrukció. A döntés adott volt, grófi parkból arborétumot kell létrehozni. De hogyan? És ekkor újra összekapcsolódhatott a két Bolza testvér, József és Pál szellemi örökségeként ránk hagyományozott tiszakürti és szarvasi kert.

A rekonstrukció és az átalakítás terveinek kidolgozására a helyi Tanács Bauecker Alajost a szarvasi arborétum vezetőjét kereste meg. Ő nemcsak a terveket készítette el, de 1984-ben bekövetkezett haláláig ellátta a rendszeres szaktanácsadó szerepét is. Megalkotta a közfeladat ellátására alkalmas feltáró útrendszert és a meglévő, szinte dzsungellé változott erdőből kihámozta az értékeset, a megmaradót. A tiszai táj életerejét sugárzó üde zöld, hatalmas tisztásokon álló óriás fák, és a tisztásokat egykor szegélyező virágzó cserjefoltok kaphattak újra levegőt. De nem maradhatott el a párhuzamos fejlesztés sem, mert ismerte Pap József egykori jelentését és tudta, hogy az egykor ebben leírt 450 faj az idő elteltével csak szegényedhetett. Több ezer növényegyedet ültettek ki és a rendszeres és következetes munka eredményeként a park gondozott arborétummá kezdett válni. Saját faiskolát is indítottak a szükséges növények felnevelésére, de jutott innen növény a környező falvak szépítésére is. 1968-ra gondozott gyepfelületek, fehér murvával felhintett utak várták az idelátogatókat. Az elért eredmények láttán 1971-ben Megyei Tanácsi határozattal az arborétumot megyei védett területté nyilvánították és ezt követően a megyei vezetők már a bővítésen gondolkodtak. Így valósulhatott meg 1975-ben - Tiszakürt község rendelkezésére álló állami tartalék földek felhasználásával – az eredeti arborétum 17 ha-os területének, 10 ha-ral való kibővítése. A kapcsolódó határrészlet a helyi termelőszövetkezet kezelésében volt szántóföldi művelési ágban. Teljesen új kihívás, melyet szintén Bauecker Alajosnak kellett megoldania. Elgondolása szerint az ide telepíthető hazai erdőtársulások és egy amerikai vöröstölgyes alkalmazásával, kedvező klíma megteremtése érdekében szegélyerdőt kell telepíteni. A keletkezett belső szabadtereken, híres botanikusunk Soó Rezső növényrendszertanának felhasználásával rendezte el a fás szárú növénycsaládok nemzetségeit. Mereven az óra járásának megfelelő elrendezésben jelölte ki a magyarországi klímában ültethető családok helyét, ezért elkövette azt a hibát, – amely csak később jelentkezett - hogy a mikrodomborzathoz nem alkalmazkodotott a kiültetés. A talajt valamikor a Tisza szendvicsként rakta össze és ebben vannak homokosabb rétegek is. Nagyobb árvizek esetén, a  két gát közé szorított folyó medrében  a nagy nyomás hatására ezek a rétegek kissé vízvezetővé válnak és a laposabb részeken, összegyűlik a víz. Ez nem kedvez azoknak a növényeknek, melyek éppen bele lettek ültetve ebbe az alkalmi mocsárba. Legszemléletesebb példa erre, hogy a mikrodomborzaton adódó „magaslatra” a vízkedvelő amerikai mocsárciprusokat és a laposabb területre melléjük a pangóvizet alig elviselő fenyőféléket ültettek.
    Friss diplomásként 1979-ben jöttem első munkahelyemre dolgozni haza Tiszakürtre. Hamar magamra maradtam a szakmai döntésekben, mert apám 1982 elején nyugdíjba vonult és első igazi tanítómesteremmel Bauecker Alajossal való kapcsolatom korai, 1984-ben bekövetkezett halálával megszakadt. 1986-ig kerestem azokat a lehetőségeket, melyek segíthetnek az átalakítás szakmai támogatásában. Más meghatározó változás is bekövetkezett 1986. év kezdetén. Január 1-én életbe lépett az új államháztartási törvény, mely szerint már nem a megyék leosztásában kerültek a pénzeszközök a településekre, hanem egyedileg, parlamenti döntés alapján az állami költségvetés részeként. Eddig az arborétum fenntartását az erre biztosított megyei keret községi költségvetésbe ágyazásával oldották meg és ellenőrizték. Ezek után ezek egyike sem volt megoldható. A féltve őrzött megyei látványosság pénzügyi helyzete veszélybe került volna. Ennek elkerülésére a válaszdöntés még 1985 évvégén megszületett: A Tiszakürti Arborétum a Szolnok Megyei Tanács, szakmailag önálló, pénzügyileg sajátköltségvetéssel rendelkező féligönálló intézménye lett. 1986-ban megtaláltam a szakmai támaszt is a Természettudományi Múzeum munkatársaiban Dr. Debreczy Zsolt és Dr. Rácz István személyében. Ők, miután megismerték az arborétum fejlesztésével való problémáimat szinte azonnal szárnyaló és nagyszabású tervekkel állottak elő. Integráljuk egy sokkal nagyobb területbe az 1975-ös terveket és növeljük meg a meglévő 27 ha területet 60 ha-ra. Erre a koncepcióra sikerült a megyei vezetést is megnyerni és az akkor már szaktanácsadóként működő párostól megrendelték a Tiszakürti Arborétum távlati fejlesztési tervét. A terület megszerzése már nem volt olyan egyszerű, mint az első bővítéskor. Nagyobbik része három községet egybefogó Tiszazug Termelőszövetkezet (Nagyrév, Tiszainoka Tiszakürt) használatában volt és ekkorra a tiszakürti állami tartalék területek már erre kevésnek bizonyultak. Meg kellett szerezni a társközségek (a tanács is e három község társulása volt) tanácstestületi támogatását is, saját állami tartalékuk erre a célra való átadására. Ennek sikeres lebonyolítása után következett a legnehezebb dolog, annak a 12 ha-os területnek a megszerzése, mely 78 helyrajzi számon és 148 magánszemély tulajdonában volt. Az akkor szokásos piaci ár másfélszereséért megvásárolt nadrágszíj parcellák 1988 végéig kerültek tulajdonba. Itt kell megemlítenem a Szolnok Megyei Tanács Pénzügyi Osztály akkori osztályvezetőjének, Misurák Dénesnek nevét, aki hivatalba lépésétől jó vénájú szocialista mecénásként, értve jelentőségét állt ki az arborétum mellett és szerzett a fejlesztésnek további támogatókat a politikusok és megyei vezetők körében.
    Debreczy és Rácz nagyléptékű tervet készítettek a birtokba vett területekre, felhasználva e táj történelmében említett tényt, hogy a középkorban ezen a tájon hatalmas tölgyes erdők voltak. Első lépésként mást nem terveztek, csak ennek visszaállítását és dajkaerdőként való felhasználását. A későbbiekben pedig, egy sugárút rendszer keretein belül mérsékelt övi tölgy fajokkal való kiegészítését. A fejlesztések elősegítésére a kor színvonalának megfelelő géprendszer támogatását is megkaptuk. Az infrastruktúra fejlesztésére is sor kerülhetett. Így épülhetett meg a már meglévő kibővítésével és kiegészítésével az igazgatási és szociális épület, az altalajba épített öntözőrendszer és a terület 4, 2 km hosszú kerítése is. Az erdőfoltok kimérése már 1987 végén megtörtént és az ősz folyamán a régi arborétum részek saját genetikai anyagából - tölgymakk vetésével - elkezdődött a telepítés, mely az összes erre kijelölt felületen 1989-re be is fejeződött. A sorokba vetett makkok ápolását a falubeli emberek végezték a sorközökbe vethető kukorica termésének fejében.
    A politika változása már látható barázdákat húzott a mindennapok lemezén. A változás kikerülhetetlen voltát Misurák Dénes nagyon jól látta és megszervezte az intézmény teljes önállóságát. 1990. január elsejétől a Tiszakürti Arborétum a Szolnok Megyei Tanács költségvetésébe beépülve teljesen önálló intézmény lett. A első önálló neve az intézménynek: Szolnok Megyei Tanács VB. Arborétuma Tiszakürt.
A rendszerváltás viharai az első időben szinte alig értek el ide. Jó ideig működött és hatott az előző rendszerben kapott lendület. A politikai élet teljes átalakulásával egyszer szembe kellett nézni, mert a korábban megadott pénzügyi kondíciók a fenntartó Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés számára tarthatatlanná váltak. A folyamatos költségvetési szűkítések leginkább a munkaerő vonatkozásában jelentkeztek. A területek növekedésével folyamatosan megnövekedett a munkaerő szükséglet is. Az 1987-ben kapott alkalmazási lehetőség szerint 21 fő láthatta el az arborétum gondozását, de a szűkítések hatására 1993-ban 6 fővel csökkenteni kellett a létszámot. Nem hanyagolható el az a tény sem, hogy a fenntartásra szánt összeg az időnként megugró inflációval egyre csökkent. 1996-97 években sikerült az intézmény fenntartására szánt összeget és benne a fenntartás személyi hátterét is stabilizálni. 2001. szeptemberében az 1996-ban Országos Védelemre beadott beadványunkat elfogadták és azóta a park területe (60 ha) Országos Természetvédelmi Terület.
    Az 1987-ben megtervezett nagyszabású gyűjtemény alapjai ezzel megteremtődtek. Mára minden feltétel adott arra, hogy a jövőben országosan is meghatározó fásszárú növénygyűjtemény jöhessen létre és a következő generációk is gyönyörködhessenek és pihenhessenek a  Tisza-vidék életerőt sugárzó fái alatt.

Tálas László


 

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
           01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829
30           
2019. szeptember
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ