Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Védett területek
Nemzeti parkTájvédelmi körzetekTermészetvédelmi területekEx lege védett területekNatura 2000 területekBioszféra rezervátumErdőrezervátumVilágörökségi területRamsari területekNemzeti Ökológiai HálózatMagas Természeti Értékű TerületekVédelemre tervezett területek
Kezelési tervek, fenntartási tervek, fajmegőrzési tervek, látogatási szabályzat
Országos jelentőségű védett területek természetvédelmi kezelési terveiNatura 2000 területek fenntartási terveiVilágörökségi Terület Kezelési TerveFajmegőrzési tervekKezelési terv tervezetekLátogatási szabályzat
Aktív védelmi tevékenység
Fajmegőrzési programokÉlőhelyvédelmi programokPentezugi Vadlórezervátum
Webkamerák
Rétisas webkameraGólyafészek kamera
Vajai-tó TT

Vajai-tó TT

Vajai-tó Természetvédelmi Terület

1. A terület múltja, helyzete

A Vajai-tó az Északkelet-Nyírségben helyezkedik el, az erődített kastélyáról híres Vaja községtől délnyugatra. A Nyírség nagyszámú, természetes vízállásai közé tartozott, mely a század közepére kiszáradt, majd a mederben víztározót alakítottak ki. Az első katonai felmérés térképe itt ugyan csak egyszerű mocsarat jelez, a térképészt azonban valószínűleg a medret borító úszólápok téveszthették meg. Ez a tó eredetét tekintve - hasonlóan a közismert kállósemjéni Mohos-tóhoz - polifiletikus. Egyszerre játszottak szerepet kialakulásában a folyóvízi erózióval és akkumulációval, valamint pleisztocén homokmozgással, sőt tektonikai változásokkal kapcsolatos folyamatok. A Nyírség Würm időszaki kiemelkedése előtt észak-déli lefutású folyók haladtak a tájon keresztül lényegében párhuzamosan (az Ung, Bodrog, Tapoly stb. ősei), melyek dél felé, a Tiszába igyekeztek (a mai Érmellék - Körösvölgy irányába). A Nyírség későbbi kiemelkedésével (pontosabban környezeténél csekélyebb süllyedésével) ezek a völgyek szárazra kerültek, részben lefolyástalanokká is váltak. Az egyik ilyen völgyet foglalja el jelenleg a Berkeszi-főfolyás (III. számú főfolyás) is. A tározótó e belvízelvezető csatorna 30. kilométerénél helyezkedik el. Az eljegesedések száraz, hideg időszakának homokmozgása ugyancsak szerepet játszott a meder kialakításában. A Vajai-tó környékének tengerszint feletti magassága 140 m körüli, a tó víztükre kevéssel 130 m fölött van. A környék legmagasabb garmadái déli irányban meghaladják a 160 m tengerszintfeletti magasságot. Végeredményben maga a tó a jelenlegi folyóvölgyeknél 30-60 m-rel magasabbra került pleisztocén folyómederben alakult ki, melynek kőzetüledéke iszapos homok, homokos iszap.

A Vajai-tó a háború előtt, természetes vízjárású állapotában Vaja község tulajdonát képezte, kisebb területen, így nem nyúlt át a szomszédos településekre, mint ma a tározó. A hasznosítás jellemző módjai a kenderáztatás, a nádvágás és a halászat voltak. A nádvágás kiterjedtsége a jelenleginél alacsonyabb vízszintre utal, a halászati hasznosítás ellenben arra, hogy ebben az állapotában is jelentős kiterjedésű nyílt vízfelületek tarkították. 1962 óta a vízszintet záró műtárggyal megemelték, tavasz végén, nyár elején átlagosan nagyobb a vízoszlop mélysége 2 m-nél, így alakult ki a jelenlegi 70 ha körüli vízfelszín-nagyság. A tó tározási kapacitását közel egymillió m3-ben határozták meg. Elsődleges besorolása belvíztározó, másodlagos funkciója az öntözés és az üdülés.

Miután a tó legfontosabb természeti értékeit az úszóláp-szigetek jelentik, melyek biológiai szűrőkapacitása jelentős és - úgy tűnik - viszonylag jól tolerálják a kisebb mérvű szerves és ásványi terhelést, ez a beavatkozás részben kedvező volt a tó természeti állapotára. A megemelt vízszint miatt a természetes parti vegetáció ugyan jórészt elpusztulhatott vagy elszegényedve magasabb térszínre húzódott, de ezt a káros folyamatot ellensúlyozta az a tény, hogy a magasabb vízállás miatt az úszó lápszigetek megfeneklésének, legyökerezésének és gyors beerdősödésüknek (ezzel a kállósemjéni Mohoson történtekhez hasonló elpusztulásuknak) az esélye jóval kisebb lett.

A jelenlegi tó állapotára jellemző a nyílt vízfelületek dominanciája. Viszonylag jelentős a különböző méretű úszó szigetek száma, a kisebbek tulajdonképpen benövényesedett sás- és nádgyökér-fonadékok, a nagyobbakon tőzegpáfrányos nádasokkal, a legnagyobbakon égeresekkel, füzesekkel. Az északkeleti partszakasz égerese és puhafás ligeterdeje félszigetszerűen nyúlik be, legyökerezett úszóláp eredetű. A szigetekkel szemben talaja már csak a szélein inog, másutt stabil. A tározó védetté nyilvánításának előkészítéseként 1975-ben kértek szakvéleményt a debreceni geográfusprofesszortól, Borsy Zoltántól. (Érdekes, hogy a tó úszólápjainak léte akkoriban még nem volt a botanikai szakma köztudatában, míg a geográfusokéban igen.) Állásfoglalása szerint a beépítettség és a környező területhasználati módok ellenére is érdemes még a tó a védetté nyilvánításra. Zoológiai vizsgálatok megkezdését javasolta a területet érő akkori hatások felmérésével kapcsolatban. Ez időben fedezte fel Dr. Balogh Márton a hazai úszólápok hidrobiológus-specialistája, hogy az úszószigetek nem csak mint képződmények értékesek, hanem máig is különleges növényfajok és társulások őrzői. Mindezeket követően 1996-ban nyilvánították védetté 78 hektáron.

Természeti értékei terén mindenféleképpen elsőrendű fontosságúak a botanikai ritkaságok. Ilyeneket mai tudásunk szerint a parti zónában már nem, csak a szigeteken és az északkeleti beerdősült félszigeten találunk (ez utóbbiról sajnos kevés adat áll a természetvédelem rendelkezésére).

A legkülönlegesebb értékek a tőzegpáfrányos nádasokban és a füzesekben-égeresekben találhatók. Ezek társulásokként is nagyon fontosak. Egyik legértékesebb ritkasága a tarajos pajzsika, mely Magyarországon jégkori vagy korai holocén reliktumnak tekinthető. Néhány hazai termőhelye ismert, melyek közül a vajai kimagaslóan a legnagyobb populáció volt, az utóbbi években csökkent. Érdemes megjegyezni, hogy a szigetekről további 3 páfrányfaj ismert, közülük 2 védett. Másik botanikai érdekessége a kúszó csalán, mely főleg a tőzegpáfrányos nádasokban él. Arra való tekintettel, hogy ősi vízfolyásokat jelez, nem zárható ki, hogy a jégkori ősfolyó ideje óta a területen él. A hagymaburok különleges, egyáltalán nem feltűnő, apró termetű, kis, zöld virágú, fokozottan védett orchidea-féle, alig 3-4 hazai termőhellyel. Itt sem él belőle túlságosan sok, szálanként fordul elő a szigetek gyomosodástól mentes részein. Az 1995-96-os alacsony vízállás miatt megfeneklett úszólápnak sajnos éppen a lerögzült részén él, ezért az ezt követő rétegvizes árasztás során termőhelye menthetetlenül víz alá került. Reméljük, hogy ez a jobb években 50 tő körülinek ismert populáció a vízellátás természetvédelmi célú konszolidálása után (vagy spontán) képes lesz magára találni.

A 90-es években a terület hidrobiológiai felmérése is megkezdődött. Különösen fajgazdagnak bizonyult a terület vízipoloska-faunája (18 faj, összehasonlítva pl. a Balatonról 27 ismert). Ehhez képest feltűnően szegényesnek bizonyult a szitakötő és csiga fauna.

A jövőben a Vajai-tó esetében számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy a tározó hasznosítása sokcélú. Mezőgazdasági célokat éppúgy szolgál, mint pihenési-rekreációs és természetvédelmi érdekeket. Reméljük, hogy a sokirányú hasznosítás minden érdekszféra legnagyobb megelégedésére fog folytatódni a jövőben is, gyarapítva a Vajai-tó társadalmi és természeti értékeit egyaránt.

 

Vidra (Fotó: Bagosi Zoltán)

 

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ