Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Védett területek
Nemzeti parkTájvédelmi körzetekTermészetvédelmi területekEx lege védett területekNatura 2000 területekBioszféra rezervátumErdőrezervátumVilágörökségi területRamsari területekNemzeti Ökológiai HálózatMagas Természeti Értékű TerületekVédelemre tervezett területek
Kezelési tervek, fenntartási tervek, fajmegőrzési tervek, látogatási szabályzat
Országos jelentőségű védett területek természetvédelmi kezelési terveiNatura 2000 területek fenntartási terveiVilágörökségi Terület Kezelési TerveFajmegőrzési tervekKezelési terv tervezetekLátogatási szabályzat
Aktív védelmi tevékenység
Fajmegőrzési programokÉlőhelyvédelmi programokPentezugi Vadlórezervátum
Webkamerák
Rétisas webkameraGólyafészek kamera
Tiszadorogmai Göbe-erdő TT

Tiszadorogmai Göbe-erdő TT

A terület múltja, helyzete

A Göbe a Tisza patkó alakú holtága, amely a múlt századbeli folyószabályozások során levágott kanyarulatából jött létre, a 444-es folyamkilométernél. A 173 hektárnyi kiterjedésű Göbe-morotvát (Göbe-erdőt) 1982-ben nyilvánították védetté. Nagyobbrészt Tiszadorogma, kisebb részben Egyek község határában fekszik. Észak felől a Tisza hullámterének jelenlegi gátja, más irányokból pedig a régi töltés határolja. Védetté nyilvánítását indokolta, hogy a Közép-Tiszavidék vizes területeire jellemző élővilágot még viszonylag természetes állapotában mutatja be. Jelentős részét természetközeli állapotú, idős ártéri puhafa-ligeterdő borítja, melynek állományai nemcsak hazánkban, de Európa-szerte nagyon megfogyatkoztak. Értékes és fajgazdag a mocsári-mocsárréti és a hínárnövényzet is. A hatalmas törzsű, koros fákban bővelkedő, a gyékényes-harmatkásás és nyíltvizes foltokkal váltakozó erdő tájképi értéke is jelentős. Mivel a korábbi rendszeres élővíz-ellátástól a területet a Tisza gátja elvágta, a 80-as évek ismétlődő aszályai során a Göbe-erdő vízellátása kritikus helyzetbe került. Miután a 80-as évek végére sikerült megoldani a terület vízellátását, a helyzet kedvezően stabilizálódott.

A Göbe valódi "élő múzeumként" mutatja be a Tisza középső szakaszára jellemző vizes élőhelyek szinte teljes sorozatát. A folyóholtág medrének jellemző növénytársulása az úszó- és a gyökerező hínár. A békalencsés-vízipáfrányos úszóhínárok főként a csapadékosabb, magasabb vízállású években borítják a víz felszínét nagy kiterjedésben. Uralkodó faja az apró vízipáfrány, a rucaöröm, a apró békalencse és a púpos békalencse, ritkábban a bojtos békalencse is. Előfordul emellett, főleg a nádasok-gyékényesek szegélyén, a kettős szintű, részben a víz felszínén lebegő békalencsékből, részben a felszín alatt lebegő rovarfogó növényekből álló rence-békalencse hínár is, amelynek jellemző faja a sárga virágú, rovarokat és apró rákokat fogó közönséges rence. A gyökerező hínár-társulások közül a legfontosabbak a fehér tündérrózsa állományai, amelyek helyenként a vízitökkel alkotnak társulást (Nymphaeetum albae-luteae). Ezt a látványos, mindenképp védendő növényegyüttest a sekélyebb vizű, iszapos részeken a nagyobb tűrőképességű vidra keserűfű hínár váltja fel. Fő tömegét a vidra keserűfű úszó alakja (Persicaria amphibium f. natans) alkotja. Gyakori kísérő faja a békatutaj és az úszó békalencsehínár tagjai. Ez utóbbi társulás már az eutrofizáció és a feltöltődés előrehaladását jelzi, hiszen állományait az idő előrehaladtával a nádas-vegetáció előörsei, a tavi káka, a vízi hídőr, a fodros harmatkása váltják fel.

A Göbe-erdő mocsári növénytársulásai is változatosságukkal tűnnek ki. Nagy kiterjedésű, homogén nádasok nincsenek, ehelyett inkább elegyes állományokat láthatunk, ahol a domináns faj a nád, a tavi káka, a keskenylevelű gyékény és a széleslevelű gyékény, az ágas békabuzogány és a vízi harmatkása viszonylag nagy, összefüggő foltokat alkotnak úgy, hogy ezek szinte önálló növénytársulásokként is megkülönböztethetők. A nádasok-gyékényesek széles sávban érintkeznek a mocsárrétekkel. Közülük a legelterjedtebbek az ecsetpázsitos és a tarackos-tippanos mocsárrétek. Az ecsetpázsit hamvaszöld gyepének magassága eléri a 80 cm-t, tömött, hengeres bugái rókavörös színt öltenek. A tarackos tippan alacsonyabb gyepű, erős zsombékokat képez. Fontos kísérőfajaik a sovány perje és a réti perje, a mocsári ecsetpázsit és a réti szittyó.

Május-júniusban szembetűnők a réti boglárka, a szarvaskerep és a réti lednek sárga virágai, a réti kakukkszegfű és a fekete nadálytő halvány rózsaszínje, a réti here vöröses árnyalata. Nyáron nyílik a réti iszalag, a réti füzény és a vesszős füzény, a festő zsoltina és az orvosi ziliz. A mocsárrétek fontos védett faja a nyári tőzike, a mocsári lednek, a tiszaparti margitvirág és a Tiszai-Alföld bennszülött faja, a debreceni torma.

A Göbe egyik legfontosabb élőhelytípusát a folyómenti puhafaligetek alkotják. A Tisza-ártér alacsonyabb fekvésű részein keletkező fiatal öntéstalajon élnek, gyakran 3-4 hónapig is víz alatt lehetnek. Laza, magas (30 m-ig), gyakran hullámos lombkoronaszintű erdők, amelyekben különböző magasságú fák váltogatják egymást, cserjeszintjük változóan fejlett. Uralkodó fafajai a fehér fűz és a törékeny fűz, valamint a fehér nyár és a fekete nyár, jelentős elegyfajok a vénicszil és a magyar kőris, amelyek már a korábbi magas-ártéri szint keményfás, tölgy-kőris-szil ligeterdeivel való kapcsolatot jelzik. A ligeterdő fontos elemei a koronába felkúszó liánok, a komló, a réti iszalag, az ligeti szőlő és a sövényszulák. A gyepszint magas növényei közül jellemző a sárga nőszirom és a nyári tőzike, az időszakos magas vízállást tűrő mocsári fajok, mint a vízi hídőr, a vízi kányafű, a mocsári gólyahír, a vízi peszérce és a magassásosok számos növénye, a kiszáradó területeken tömegesen elszaporodó nagy csalán és hamvas szeder.

Az erdőszéleken megtalálható számos tájidegen faj, ilyen a liánok közül a süntök és a parti szőlő függönyszerű együttese, a Tisza-völgy talán legveszélyesebb agresszív gyomfaja, a gyalogakác. Ugyancsak gyomként jelenik meg a magas aranyvessző, a kisvirágú nebáncsvirág és a bíbor nebáncsvirág vagy a minden nedves termőhelyen tömeges gyomként jelentkező seprence. Degradációt idéznek elő a spontán terjeszkedő tájidegen fafajok is, mint az akác, a zöld juhar és az amerikai kőris. Ezeknek az őshonos ligeterdei fafajokra történő fokozatos cseréje, valamint az agresszív terjedő fajok visszaszorítása még hosszabb időre szóló, nehéz munkát adó természetvédelmi feladat.

A Göbe-erdő állatvilága egyelőre hiányosan kutatott. A gazdag, változatos rovarvilág jórésze még ismeretlen. A gyökerező- ill. úszóhínár-fajokon különféle levélbogarak élnek. A sásbogarak lárvái a nád és a sások gyöktörzsében élnek. A tündérrózsa-hínár különféle fajaihoz kötödik a vastagcombú sásbogár. Bizonyos szitakötőfajok kedvelt pihenő- és párzóhelye is a terület. A Göbe szitakötő-faunájának számos nagy termetű faja van, ilyen az egyik legnagyobb hazai faj, az óriás szitakötő, vagy a nádi acsa, a gyakori acsa és a lapos szitakötő. Különösen nyár végén-ősz elején gyakoriak a tócsa-szitakötők (Sympetrum) fajai. Az úszóhínár kedvező búvóhely a ragadozó életmódú rovarlárvák (pl. szitakötők) és vízi poloskák (pl. vízi skorpió, botpoloska, hanyattúszó poloskák - Notonecta spp.) számára. A csíkbogaraknak mind a lárvái, mind a kifejlett alakjai ragadozók. A Göbe-erdő leggyakoribb nagy vízibogárfaja a nagy búvárbogár, a kisebb fajok közül a barázdás csíkbogár, a pettyes csíkbogár és a közönséges paránycsíkbogár. Szintén gyakoriak itt a csíborfélék (Hydrophilidae) nagy testméretű fajai, például az óriáscsíbor és a nagy csíbor. A mocsárrétek rovar-együtteseinek fontos védett faja a nagy vízi sóskaféléken fejlődő nagy tűzlepke. Az idős puhafás ligetek ritka, pusztuló fában fejlődő rovarfajok élőhelyei. Ilyen a márványos virágbogár, a kis szarvasbogár, a pézsmacincér és több nyárfacincér-faj.

Viszonylag jól ismert a terület gazdag madárvilága, amely a Tisza-menti ligeterdők és mocsarak jellemző fajösszetételét mutatja. A puhafás ligeterdő jó költési lehetőségeket nyújt az odúlakó madarak egész sora számára. Jellemző odúlakó faj a zöld küllő és a szürke küllő, a nagy fakopáncs és a balkáni fakopáncs és a terjedőben lévő fekete harkály. A fokozottan védett szalakótával ritkán találkozhatunk, míg a seregély, a szürke légykapó és a cinegefélék gyakoriak. A lombkoronában költő fajok közül gyakori az örvösgalamb, a vadgerle, a sárgarigó, ritkább a kis őrgébics. A víz fölé hajló ágakra a függőcinege építi művészi szövésű fészkeit. A dús, szinte áthatolhatatlan aljnövényzetű erdő a fülemüle és a berki tücsökmadár élőhelye. A terület viszonylag kis kiterjedése miatt gémtelep itt nem alakulhatott ki, de a közeli gémtelepek lakói gyakran megjelennek, különösen a kis kócsag és a bakcsó. Viszonylag ritkábban jelenik meg a üstökösgém és a szürke gém, de egyre inkább a terjed a kárókatona. A kiterjedt, zavartalan ligeterdőkre jellemző fekete gólya és a rétisas csak néha, leginkább vonulási-kóborlási időben észlelhető. Előzőeknél jóval gyakoribb a barna kánya, a héja és az egerészölyv, téli vendégként a gatyás ölyv és a kékes rétihéja is szem elé kerül.

A Göbe-erdő elsősorban ritka, értékes növényvilága és zavarásra érzékeny védett madárfajai miatt korlátozottan látogatható természetvédelmi terület. Bemutatásra, szakmai csoportok látogatására elsősorban a tenyészidőszak második fele alkalmas, amikor mód nyílik a jellemző növénytársulások tanulmányozására, és a flóra számos jellemző faja is még virágzásban látható.

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ