Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Védett területek
Nemzeti parkTájvédelmi körzetekTermészetvédelmi területekEx lege védett területekNatura 2000 területekBioszféra rezervátumErdőrezervátumVilágörökségi területRamsari területekNemzeti Ökológiai HálózatMagas Természeti Értékű TerületekVédelemre tervezett területek
Kezelési tervek, fenntartási tervek, fajmegőrzési tervek, látogatási szabályzat
Országos jelentőségű védett területek természetvédelmi kezelési terveiNatura 2000 területek fenntartási terveiVilágörökségi Terület Kezelési TerveFajmegőrzési tervekKezelési terv tervezetekLátogatási szabályzat
Aktív védelmi tevékenység
Fajmegőrzési programokÉlőhelyvédelmi programokPentezugi Vadlórezervátum
Webkamerák
Rétisas webkameraGólyafészek kamera
Debreceni Nagyerdő TT

Debreceni Nagyerdő TT

“Az erdő az élők világának az a csodálatos szépségű lakóhelye,
... amely oly igazi nemes szórakozást, élvezetet, üdülést,
de egyúttal bölcs tanulságot is nyújt a természet iránt
fogékony emberi léleknek és elmének.”


Nagy Jenőt, a debreceni Kollégium tudós tanárát idéztük, kinek Tiszántúli Madárvédelmi Egyesülete hazánk legelső természetvédelmi területét a Nagyerdő egy részén hozta létre.

A terület múltja, helyzete

Nagy Jenő mellett sokakra kell még emlékeznünk, kiknek a város erdeje tanulóiskolája volt és ismertté tették azt mindenki előtt. Először említsük koszorús poétánkat, Csokonait, Tóth Árpádot... Utóbbinak nagyerdei szobrán olvassuk el szavait: "Jó így csendesen nézni a fákat, s élvezni a derűt, mely mindent áthat." Itt indult el az a "fűvésztevékenység", amelyet Méliusz Juhász Péter után Diószegi és Fazekas emeltek tudományos rangra. Az általuk előkészített talajba vetett magot Soó Rezső itt nevelte fává, és szerezte meg azzal a magyar botanika méltó hírét a világban.

A Nagyerdő Debrecen várossal kezdettől fogva annak belső erdőbirtokaként élt együtt. A város mindig büszkélkedett vele, de minden óvó intézkedése dacára gyakorta nem igazán becsülte, és nem becsüli ma sem. Méltó oltalmát - hacsak részben is - a természetvédelemtől 1939-ben kapta meg, amikor 36 hektárnyi területén "száműzték a fejszét". A természetvédelmi területek törzskönyvének 1. sz. bejegyzése emlékeztet erre. Emlékeztet, mert a jó része sajnálatos módon a háború alatt elpusztult, de a védett öreg tölgyes-szomszédokkal 1972-ig összesen 98 ha-ra bővült. A megmaradt öreg tölgyesek védelme érdekében a környezetvédelmi miniszter 1992-ben az egész erdőtömbre (1.092 ha) kiterjesztette a védelmet.

A város közelsége miatt az erdőnek nemcsak erdészeti, természetvédelmi, hanem rekreációs funkciója is jelentős, ezért is javasolta a Nagyerdő Bizottság, hogy az új erdőtervezés során tekintettel kell lenni a természetvédelmi célzatú "emlékerdő", illetve a pihenésre is alkalmas "parkerdő" kialakításának szempontjaira is. A fiatal korosztály természetszeretetre és ismeretre való nevelése döntő lehet a Nagyerdő fennmaradása szempontjából is. Az erdő szélén, az erdészet központjában kapott helyett a Diószegi Sámuel Oktatóközpont. Innen indul a "Gyöngyvirág" és az "Odvas keltike" tanösvény, melyek a legszebb tölgyesfoltokon haladnak keresztül. Ez a város és a szomszédos települések kedvelt kirándulóhelye, ahol szakvezető segítségével ismerkedhetnek meg az erdő élővilágával, és az ezeknek a megőrzése érdekében folyó munkákkal. Belőlük kerülhetnek ki majd a jövő helyes szemlélettel rendelkező természetvédői.

Az erdő az elmúlt évtizedek jelentős átalakító munkálatai (tarvágások, állománycserék, stb.) miatt újra vesztett régi értékeiből. A neves botanikusaink (Rapaics, Máté, Soó) korabeli leírásaiban szereplő növényfajok közül, úgy tűnik, végérvényesen kihalt az egyhajúvirág, a hóvirág, a magyar kökörcsin, a tavaszi kankalin, az erdei szellőrózsa, a széleslevelű nőszőfű és a homoki nőszirom. Legtovább a közönséges borkóró és erdei borkóró, a kétlevelű sarkvirág, a buglyos kocsord és citromkocsord, végül a nagy ezerjófű tengődött, ma már egyiküket sem találni. Az idős tölgyfoltok lágyszárú flórájának napjainkig megmaradt legérdekesebb fajai még mindig hosszú listába gyűjthetők. A gyöngyvirágos-tölgyest jelzi a közönséges tölgyespáfrány, a nagyvirágú ibolya, a sárga árvacsalán, a télizöld meténg, s a májusban tömegesen nyíló gyöngyvirág. Érdekes foltokat ad a később virító, elmosódott pettyekkel tarkított piszkosfehér keleti kontyvirág, mely két hónap múltán ribiszkepiros terméseivel itt-ott sűrűn színezi az erdő alját. Emellett a bársonyosan sötétlila szirmú fodros gólyaorr, a virágrúgó kakuktorma, a saspáfrány s még néhány inkább középhegységeinkben otthonosak. Itteni előfordulását a nyírségi erdők sajátságos talaja, buckás felszíne, mikroklímája magyarázza.

Más növények feltűnő tömegeikkel, időszakonként váltva egymást, teszik csodálatossá az erdő képét. Március második felében, a hosszú tél után ébredő természet első üde foltjait az égszínkék csillagvirágok nagy csoportjai adják. Április elejére ez a gyönyörű látomás szertefoszlik, s helyén először a bogláros szellőrózsa aranysárga színét látjuk, majd a tavasz-szőtte szőnyeg egyre tarkábbá lesz. Aztán mind egy csapásra eltűnik. Júliusban az előbbi képet sok pici, rózsaszínesfehér virágaival és sötétzöld leveleivel egészen más hangulatúvá varázsolja az erdei varázslófű tömege. Később mindent elborít ugyanitt a sárgán virágzó enyves zsálya.

A rovarok tarka seregében számos védett vagy érdekes faj közt érdemes szólni a bennszülött sisakos sáskáról, az imádkozó sáskáról, a nagy hőscincérről, a szemes cincérről, a vércincérről, az aranyos bábrablóról és egy euroszibériai elterjedésű, országosan is nagyon ritka troxbogárról.

A minduntalan más és más arcát mutató erdőt madárvilága teszi teljessé. Nagy Jenő 1937-ben a Nagyerdő 68 fészkelőjéről ír. Ez a szám saját felméréseink szerint 30 év múltán legalább tízzel, majd újabb 20 év elteltével megint ennyivel csökkent.

Az utóbbi évtizedekben elsősorban a ragadozók fogytak meg. Eltűnt a törpesas, a békászó sas, a kék vércse. Hiányzik a barna kánya, holott az 50-es évek végéig rendszeresen 8-10 pár fészkéről is tudtunk. Évek óta nem figyelték meg a kis héját, amely Magyarországon először itt nevelte fiókáit 1957-ben. Elment a holló, az erdei szalonka és a vörös kánya. Sajnos nem látni évtizede már szalakótát sem, és a lappantyú is más tájakra vándorolt.

Nőtt viszont az erdő madárvilágának sora az újabban már rendszeresen költő örvös légykapókkal s fészkel az ökörszem is. Örvendetes, hogy a darázsölyv nem maradt hűtlen a területhez, újra megtelepedett a héja, az egerészölyv, és legalább két évtizede a fekete harkály is ideszokott. Utóbbi mellett majdnem minden harkályféleség megfigyelhető itt: a zöld küllő és a szürke küllő, a nagy fakopáncs, a közép fakopáncs, a kis fakopáncs és a balkáni fakopáncs, s a rokonságból természetesen a csuszka és a nyaktekercs is.

Az emlősök közül a nagyszámú őz mellett említést tehetünk az újra megjelent borzról, a már itt is mutatkozó vaddisznóról, a nyestről és a kedves mogyorós peléről.

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ