Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Védett területek
Nemzeti parkTájvédelmi körzetekTermészetvédelmi területekEx lege védett területekNatura 2000 területekBioszféra rezervátumErdőrezervátumVilágörökségi területRamsari területekNemzeti Ökológiai HálózatMagas Természeti Értékű TerületekVédelemre tervezett területek
Kezelési tervek, fenntartási tervek, fajmegőrzési tervek, látogatási szabályzat
Országos jelentőségű védett területek természetvédelmi kezelési terveiNatura 2000 területek fenntartási terveiVilágörökségi Terület Kezelési TerveFajmegőrzési tervekKezelési terv tervezetekLátogatási szabályzat
Aktív védelmi tevékenység
Fajmegőrzési programokÉlőhelyvédelmi programokPentezugi Vadlórezervátum
Webkamerák
Rétisas webkameraGólyafészek kamera
Baktalórántházi Erdő TT

Baktalórántházi Erdő TT

A terület múltja, helyzete

Kaán Károly 1932-ben javaslatot tett több, környékbeli terület védelmére. Ide vonatkozó sorait így fogalmazta meg: “A Nyírség erdeinek flórája igen gazdag, sőt a Nyírség számottevő és részben elegytelenül gyertyánból álló faállományaiban, amilyenek Nyírbakta és Ófehértó vidékén találhatók, sok olyan árnyékot kedvelő növény fordul elő, mely másutt az Alföldön igen ritka, vagy egyáltalán nem található”.

Az erdő Baktalórántházától nyugatra terül el, észak-déli irányban elnyúlva. Jelenleg az összefüggő erdőtest több, mint 1.300 hektáros kiterjedésű, amelynek csak egy része védett. Csupán 1953-ban, és akkor is mindössze 2,75 hektárnyi része került természetvédelmi oltalom alá. Később a csöppnyi terület - sérülékenységéből következően hamar elpusztult. 1977-ben, szomszédjában szerencsére már 341 hektáron jelölték ki az új védett területet. A védett erdőrészt a 41-es főközlekedési út szeli át, így viszonylag könnyen felkereshető, megtekinthető. A területen turistaút visz keresztül, a Baktalórántházi Erdészet pihenőket, szalonnasütőket is kiépített. A terület szabadon látogatható, de csak a kijelölt útvonalon, hogy az erdő nyugalma és rendje megmaradjon.

 

Baktalórántházi erdő (Fotó: Lesku Balázs)

 

A nyírségi homokterületekre jellemző két erdőtípus azért érdemelte ki a védelmet, mert nagy területen maradt itt fenn a gyertyános-tölgyes és a gyöngyvirágos tölgyes viszonylag érintetlen, a természetest közelítő állományai. Kaán Károly bevezetőként idézett mondatait olvasva feltünhet erdészeink évtizedek óta kinyilvánított, vissza-visszatérő félelme az erdő menthetetlen gyertyánosodásától. Szerencsére még nem öltöttek végzetes méreteket a károsodások, pusztulások a tölgyes állományokban.

Kellő kutatások híján, még nem teljes a lista az erdő védett vagy védendő fajaiból. Ismereteink szerint itt 100-nál több nagygombát, 200-250 edényes növényfajt (köztük 25-30, úgynevezett montán, azaz hegyvidéki elterjedésű flóraelemet), és a gerinces fauna 150-200 tagját (főleg madarakat) találni. A hegyvidéki fajok jelenléte a középhegységi gyertyános-tölgyesekkel mutat rokonságot. Alföldi megtelepedésük a homokbuckák közti pangó vizek okozta viszonylag alacsony hőmérséklettel és a magas páratartalommal járó mikroklímával magyarázható.

A terület felszíni vizekben igen szegény. Csupán a csapadékosabb időszakokban, s csak napokra áll meg a víz a buckaközi vápákban. Látható még néhány állandóan vízzel telt kátyú, dagonya, amelyeket a nagyvadak rendszeresen használnak, s emellett jó élőhelyei a flórát színesítő iszap-növénytársulásoknak.

Az egész erdő markánsan hullámzó felszínű futóhomok-vidéken nőtt. A buckatetők és a köztük mélyedő vápák alja között gyakran 10-15 méternyi a szintkülönbség. Főbb talajtípusai a kovárványos barna erdőtalajok és a réti homoktalaj-foltok.

A homoki gyertyános-kocsányos tölgyes állományalkotó fája a kocsányos tölgy és a gyertyán. A társulás nevét adó két fafaj mellett sokfelé jelentkezik a nyír, a madárcseresznye, a mezei juhar és a mezei szil. Az erdőtípus érdekessége, hogy - főleg a melegebb és szárazabb domboldalakon - természetes elegyfaként megtalálható a balkáni elterjedésű ezüst hárs. A másik jellemző erdőtípus a gyöngyvirágos tölgyes, amely az előbbibe ékelődve, néhol azzal átmeneti zónát képezve mutatkozik.

Lágyszárú flóráját a hegyvidéki fajok színezik. Ilyen a szagos müge is, amely apró fehér virágocskáival díszíti az árnyas aljat, más időben soksugarú levélörveivel kiterjedt foltokat borít. Tél múltán az odvas keltike és az ujjas keltike hozza az első színeket a rozsdás avartakaróra. Tavaszidőn az erdei ibolya, később a csodás ibolya megszámlálhatatlan töve virít ki több rokonával egyetemben. Föléjük nagy, zöld csokrokat terít az erdei pajzsika és a szálkás pajzsika vagy a hölgypáfrány. Később a kis télizöld meténg kezd tündökölni égszín szirmaival. Az Alföldön ritka hagymás fogasír még a fák lombfakadása előtt terít színes leplet a törzsek lábai fölé. Különös botanikai értéke területünknek a debreceni csormolya, a még kevesebb helyről ismert fajtársával, a bihari csormolyával. Avar alá rejtett virágaival a kapotnyak tövei csillognak sötétzöld leveleikkel, később a békabogyó bókol fekete bogyóival. Piros gömbterméseik számában egymással versenyeznek az árnyékvirág és a gyöngyvirág tömegei. Az orchideák hazai kis csapatából említhetjük a széleslevelű nőszőfű és a mocsári nőszőfű, a békakonty, a madárfészek kosbor és a kétlevelű sarkvirág pompás egyedeit.

Az alföldi viszonylatban hatalmas erdő meghatározó az állatvilág számára is. Nagy kiterjedésénél fogva lehetőséget ad olyan fajok megtelepedésére is, amelyek a tágasságot, a zavartalanságot igénylik. A gazdag és a szó igazi értelmében vett színes rovarvilág az öreg állományok jelenlétével is magyarázható. A tölgyek kicsurgó nedvén figyelhetjük meg hazánk legnagyobb rovarait, a szarvasbogarat és a hőscincért. A korhadó tuskókban, kinnfelejtett rönkökben fejlődik az orrszarvú bogár. Főleg az ernyős virágzatokon látható a pompás virágbogár. Az öreg tölgyek repedezett kérgén keresi zsákmányát az aranyos bábrabló. Az erdő barna avarjában a ragyás futrinka és a bőrfutrinka vadászgat.

A mélyedésekben tavasszal összegyűlő pangó tócsák opálos tükre alatt az erdei békák és a levelibékák, a barna varangyok, a vöröshasú unkák, meg a föld alatt lakó barna ásóbékák gyűlnek össze szaporodni. Köztük megpillantható az ilyenkor kobaltkék nászruhába öltöző mocsári béka is. A környék hangos a koncertjüktől, amely csak akkor némul el, amikor egy-egy vízisikló jelenik meg köztük. Kis szerencsével megtalálhatjuk az erdei siklót is, amint a nap meleg sugaraival sütteti csaknem ölnyi hosszú testét.

A madárállomány sokféleségében és egyedszámában egyaránt rendkívül gazdag. Az alföldi erdőkre általában jellemző fajok mellett vannak olyanok is, amelyeket érdemes külön is megemlíteni. Örvendetes, hogy az egerészölyv, a héja és a föld alatt lakó fullánkosok fészkeit kapirgáló darázsölyv is költ itt. Az elhagyott szarkafészkekben gyakran láthatjuk az erdei fülesbagoly cseperedő fiait, és hallhatjuk a macskabagoly hátborzongatóan szép udvarló "énekét". Sok-sok öreg fán látni a fekete harkály jellegzetesen ovális vésetű munkáját, némelyiken lakásbejáratát. Majd' minden hazai rokona lakja az erdőt, s vendégként igen ritkán még a fehérhátú fakopáncs is felbukkan. A holló korábban is előfordult, de állománya azóta állandósult, s a tágabb térségben mindenütt terjeszkedőben van. A többnyire idős fák alkotta erdőnek aligha van olyan tagja, ahol ne hallanánk az Alföldünkön ritka kék galamb párválasztás idején búgó hangját.

E táj emlősei közül nyesttel, menyéttel, borzzal, vaddisznóval és őzzel ritkán találkozhatunk, ám a gímszarvas és az utóbbi évtizedben a tágabb környékre telepített dámvad nyomait is megleli a szakértő szem. Honos a vadmacska és a mókus, bár utóbbi inkább a védett területtel szomszédos fenyőtelepítések nyújtotta ennivalók iránt érdeklődik. Az odvas fák üregeit legalább 6-8 denevérfaj lakja.

 

Nyuszt (Fotó: Habarics Béla)

 

A természeti értékekkel párhuzamban az erdő védelmét annak génmegőrző feladata is indokolttá teszi. A tölgy és a gyertyán olyan kiváló növekedési sajátosságokat mutat és faanyaguk olyan jó szerkezetű, hogy ez mindenképpen szükségessé tette ennek a genotípusnak a fenntartását. Az itt található tölgyek között egyáltalán nem számít ritkaságnak a 25-30 méteres magasság és a 70-80 centiméteres mellmagassági törzsátmérő. Az öreg állományok átlagkora meghaladja a 150-200 évet. Egy 71 cm átmérőjű tölgytörzs friss vágáslapján 254 évgyűrűt számolhattunk, míg egy pontosan ugyanilyen vastagságú tölgy az észak-kelet alföldi Magosliget község erdejében mindössze 80 évesnek bizonyult.

A természetvédelmi kezelő terve a terület jelentős bővítése (mintegy kétszeresére), bekapcsolása a hazai erdőrezervátum-hálózatba.

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ