Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Fajtár

Sztyeplepke

Catopta thrips

Fokozottan védett, Közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A sztyeplepke (Catopta thrips) hímjeinek szárnyfesztávolsága 30-38 mm, a nőstények azonban ennél nagyobb méretűek is lehetnek. Zömök megjelenésű, pihenő helyzetben farontólepkékre jellemző „hengerszerű” testtartást vesz fel. A csáp mindkét ivarnál egyoldalúan fésűs, a nőstényeké vékonyabb. A lepke elülső szárnya szürkésbarna, közepén a felső szárnyszegélyt el nem érő világos udvarral határolt, az alapszínnél sötétebb, kávébarna folt helyezkedik el. A fej és tor barnás, a potroh sárgásbarna színű. A hátulsó szárnyak világos sárgásbarnák vagy szürkésfehér árnyalatúak.

Az imágók rajzása július közepén kezdődik és augusztus közepéig tart. Egyedei a szürkületet követően, viszonylag gyengén repülnek. A mesterséges fényforrásra érzékenyek.

Monofág faj, kizárólagos tápnövénye a gumós macskahere (Phlomis tuberosa).

Elterjedés:

Pontokaszpi-turkesztáni faunaelem. Elterjedésének európai súlypontja hazánktól keletre található, a legerősebb állományok Romániában és Ukrajnában élnek. Ázsiában – bár erősen szaggatott populációkban – nagy területen megtalálható, főleg Oroszország bizonyos részein, ezen kívül előfordul még Grúziában, Örményországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Türkmenisztánban. A sztyeplepke nemcsak Európában, de Ázsiában is erősen lokális elterjedésű, sehol sem tömeges, a legtöbb helyen ritkaságnak számít.

Elterjedését magasabb térszinteken – így például hegylábi területeken is – mindenütt a löszborítás határozza meg. Magyarországon rendkívül lokális előfordulású, jelenleg ismert lelőhelyei: Hortobágy, Dél-Alföld, Mátra és Bükk hegylábi területei, Hevesi-sík és a Borsodi-Mezőség.

Tipikus élőhelyei a száraz vagy félszáraz löszgyepek.

Természetvédelmi helyzet:

A gyepek felszámolása vagy kedvezőtlen gyephasználati módszerek alkalmazása (a területek beszántása, művelési ág megváltoztatása, tarlóégetésből eredő tüzek) komoly veszélyt jelenthetnek a faj számára.

Élőhelyeinek degradációja (például intenzív legeltetés, talajfelszín sérülése), illetve a rosszul időzített kaszálás a tápnövény állományokra is negatív hatással lehet.

Védettség:

Az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj. Az EU által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) II. és IV. mellékletében szerepel.

Az IUCN Vörös Listáján nem szerepel.

Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

SUM SZABOLCS (2014): Sztyepplepke Paracossulus thrips Hübner, 1810-1813 – In: HARASZTHY L. (szerk.) Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 285-289.o.

Fényképek:

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
           01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829
30           
2019. szeptember
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ