Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Fajtár

Sárgalábú folyami-szitakötő

Gomphus flavipes

Védett, Nem közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A sárgalábú folyami-szitakötő (Gomphus flavipes) az egyenlőtlen szárnyú szitakötők (Anisoptera) alrendjén belül a folyami szitakötők (Gomphidae) családjának egyik hazai képviselője. Szemei egymástól távol állnak, a hímek szeme élénk világosabb kék, míg a nőstényeké inkább zöldes, zöldeskék. Teste karcsú, testhossza 50-55 mm, tora és potroha jellegzetesen sárga alapszínű, amelyen kontrasztos fekete mintázatok láthatóak. A hímek potrohvége jellegzetesen, „bunkószerűen” kiszélesedik. Szárnyfesztávolsága 62-72 mm, szárnyjegyük barnás színű. Lábai hosszanti sárga-fekete mintázatúak, a világos szín elsősorban a hátulsó combon kiterjedtebb.

A fiatal egyedek szeme üvegesen világosbarnás-szürkés, alapszínük enyhén zöldes-sárgás, mintázatuk halványabb, illetve szárnyjegyük kissé áttetsző sárgászöld. A lárvabőr hossza 31-35 mm.

Az aktív repülési időszaka június elején kezdődik és általában augusztus közepéig, néha szeptemberig tart. Viszonylag karcsúak és mozgékonyak, aminek köszönhetően nagy távolságra el tudnak kóborolni. A lárvális fejlődés feltehetően két vagy három évet vesz igénybe, melyet követően az imágók kibújása többnyire szinkronizáltan, azonos időben történik. A fiatalok és a nőstények rendszerint a vízfolyások menti növényzeten üldögélnek, míg az ivarérett hímek messze a parttól, a víz fölött járőröznek. A hímek a vízhez közeledő nőstényt megragadják és a párosodáshoz a parti füzesekbe szállnak velük. Ezt követően a tojásokat a nőstény már egyedül rakja le, potrohának végét bele-bele merítve a vízbe.

Elterjedés:

Európa középső és keleti részén, valamint Ázsia mérsékelt övi régióiban honos, nyugat felé azonban egészen Belgiumig és Nyugat-Franciaországig találhatóak elszórt populációi. Pontos elterjedési határai tisztázatlanok, egyes kutatók ázsiai állományait külön alfajokként (Gomphus flavipes lineatus - Kis- és Közép-Ázsia; Gomphus lavipes sibirica - Szibéria) kezelik.

Magyarországon a síkvidéki nagyobb folyóknál (Duna, Rába, Dráva), különösen a Tisza-mentén élnek jelentősebb állományai.

A közepes és nagy folyók alsó szakaszának szitakötője, elsősorban a lassú áramlású, finomhomokos aljzatú, lágyiszapos folyószakaszokat kedveli. Az alacsony oxigéntartalmú, bomló szerves anyagban gazdag, illetve az erősebb sodrású, durvább aljzatú vizeket kerüli.

Ritkán előfordulhat állóvizekben, bányatavakban is.

Természetvédelmi helyzet:

A faj állományait leginkább az élőhelyeiket érintő árvízvédelmi beavatkozások, a mederrendezések (pl.: kotrás, kavics- és homokkitermelés, part menti növényzet irtása), a természetes mederfejlődési folyamatok akadályozása, illetve az egyre nagyobb mértékű szennyezés veszélyeztetik.

A nyugat- és közép-európai állományai a XX. Század végén jelentősen lecsökkentek, azonban újabban egyre több helyről ismét előkerülnek populációi.

Védettség:

Az Európai Unió által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK) alapján Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj.

A Berni Egyezmény II. függelékében szerepel. Az IUCN a Vörös Listáján „nem fenyegetett”-ként tartja számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

AMBRUS A., DANYIK T., KOVÁCS T., OLAJOS P. (2018): Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., Budapest. 192 pp.

DANYIK TIBOR (2015): Sárgás szitakötő Stylurus flavipes Charpentier, 1825. In DELI TAMÁS – DANYIK TIBOR (szerk.): A Körös-Maros Nemzeti Park természeti értékei II., A Körös-Maros Nemzeti Park állatvilága – gerinctelenek; Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvas: 114.o.

http://szitakotok.hu/index.php?page=gomphus-flavipes

https://www.tiszatoelovilaga.hu/sargas-szitakoto/

Fényképek:

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
           01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829
30           
2019. szeptember
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ