Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Fajtár

Harántfogú törpecsiga

Vertigo angustior

Védett, Közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A harántfogú törpecsiga (Vertigo angustior), bár a legnagyobb hazai Vertigo faj, de magassága így is mindössze 1,5–2 mm, szélessége pedig 0,9–1 mm körüli. Csaknem szív alakú szájadékában négy fognak nevezett lemez található, szájadékának szegélye éles és kissé kitüremkedő. Háza tojásdad alakú, finoman vonalkázott, sárgás-vörösesbarna színű. A szárazföldi csigák többségének háza jobbra tekert, szájadékuk szemből nézve jobb oldalra esik, a harántfogú törpecsiga héja azonban balra tekert. Kanyarulatai (5-6) csak kissé domborúak. Mélyen benyúló garatredője mentén a héj külső részén igen mély barázda fut, amely alatt a szájadék mögötti részen a héj igen erősen megduzzadt.

Hazánkban csak a szintén balra tekert házú balmenetes törpecsigával (Vertigo pusilla) lehet összekeverni, azonban annak héja nagyobb, a bemélyedt harántfoga hiányzik, alakja kúpszerűbb, és a színe rendszerint világosabb.

Csapadékmentes, aszályos időszakban, illetve télen is megtalálható a talajon, rendszerint ilyenkor sem keres búvóhelyet. Vizsgálatok alapján – a csigák többségéhez hasonlóan – az avarral alig fedett, nedves talajokon válik igazán tömegessé. Jellemzően a talaj felszínén mozog, magasabb növényi részekre azonban csak ritkán kapaszkodik fel. Valószínűleg bomló növényi anyagokkal táplálkozik (szaprofág), azonban apró mérete és ritkasága miatt keveset tudunk a fajról.

Elterjedés, élőhely:

Palearktikus elterjedésű faj. Európa nagy részén megtalálható, de az északi területekről alapvetően hiányzik. Főként Közép-Európában és az Alpok területén élnek jelentősebb állományai.

Magyarországon általánosan elterjedt, azonban az Alföld középső részéről a talaj szélsőséges vízháztartása miatt hiányzik. Bár országosan részletes felmérés még nem született, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyes területeken a populációk nagysága nagyon eltérő lehet, de az tapasztalt állománynagyságok egy adott területen belül is nagy szélsőségek között változhatnak hosszabb távon.

A harántfogú törpecsiga erősen nedvességfüggő, főként a tartós és egyenletes vízháztartású élőhelyeket részesíti előnyben. Bár limitáló tényező számára a meszes és nyirkos talaj, de nem ragaszkodik egyetlen vegetációtípushoz sem, bár a zárt erdőket rendszerint kerüli.

Előfordulása általában gazdag csigafaunát jelez.

Természetvédelmi helyzet:

Erősen nedvességfüggő, ezért a vízháztartás megváltoztatása, a lápok, mocsarak lecsapolása, az erdők kivágása, illetve bármilyen beavatkozás, amely a terület kiszáradásához vezet, kedvezőtlen a faj számára. A stabil populációk fennmaradását leginkább élőhelyeik mozaikosságának fenntartása biztosítja.

Védettség:

Az Európai Unió által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj.

Az IUCN „veszélyeztetettség közeli”-ként tartja számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke: 5 000 Ft.

Irodalomjegyzék:

DELI TAMÁS (2014): Harántfogú törpecsiga Vertigo angustior J. G. Jeffreys, 1830. in HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 162-163. o.

http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=vf_765

Fényképek:

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
       010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
2019. november
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ