Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Beszámoló téli ismeretterjesztő előadásainkról

 

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Oktatási és Turisztikai Osztálya környezeti nevelési kampánya keretén belül, a tavalyi évben is megrendezésre kerültek, ismeretterjesztő óvodai és iskolai előadásaink. November és december hónapokban 8 helyszínen, 29 csoport, összesen 561 gyermekkel vett részt programunkon.

Az előadások fő célja az volt, hogy gyarapítsuk a fiatalabb generációk Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Hortobágy-Halastó ökoturisztikai területen található természeti értékekkel kapcsolatos tudását.

Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola
 

Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium
 

Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
 

A gyerekek mindenhol nagy érdeklődéssel fogadták az előadásokat. Örömünkre szolgált, hogy sok helyen a természetbarát óvónőknek és tanárnőknek köszönhetően, a gyerekek már sok ismerettel rendelkeztek és lelkesen beszélgettek velünk az adott témáról. A legtöbb intézményben, a jövőbeni közös hortobágyi programok ígéretében váltunk el egymástól.

Kétféle előadással készültünk, a korcsoportoknak megfelelően. Az óvodásokkal, valamint az első és második osztályosokkal a téli madáretetés fontosságáról beszélgettünk. Míg a harmadik-, negyedik-, és ötödik osztályosakkal a Hortobágyi-halastó madárvilágát ismertük meg egy interaktív túra során.

Fogadó intézmények voltak:

  • Hortobágyi Nyitnikék Óvoda
  • Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium
  • Balmazújvárosi Napsugár Óvoda(Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény)
  • Balmazújvárosi Nyitnikék Óvoda(Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény)
  • Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola
  • Nagyhegyesi Tündérkert Óvoda és Mini Bölcsőde
  • Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola
  • Jászkiséri Városi Óvoda

Gál Renáta
 

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ