Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Hímzett kötény, kiscsizma...


Április 16-án izgalmas "versenynek" adott otthont a Debreceni Művelődési Központ, mely nem is igazán mondható versenynek, mint inkább egy játékos megmérettetésnek az óvodás csoportok körében.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által immár hetedik alkalommal meghirdetett „Hímzett kötény, kiscsizma…” című néptáncvetélkedőre Hajdú-Bihar-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Jász-Nagykun-Szolnok megye óvodás csoportjai és óvodás néptánccsoportjai jelentkezhettek.

Az idén 10 csapat, több mint 200 gyermeke mutathatta be sok-sok felkészüléssel, munkával járó előadását.

A csapatok előadásait egy három fős szakmai zsűri bírálta, akik mind a koreográfiát, mind a fellépő ruhát, egyéb, a tánchoz szükséges kellékeket, zenei választást is értékelte.

Az idén a szakmai zsűri az előző évekkel azonos értékelési módot követve nem emelt ki külön első, második és harmadik helyezést, hanem arany, ezüst és bronz minősítésű okleveleket adott a csoportoknak. Az eredményhirdetés végén a zsűri az általa tapasztalt pozitív és negatív észrevételeivel és segítő tanácsaival látta el külön-külön a felkészítő óvodapedagógusokat.

Köszönet illeti meg a szakmai zsűrit, melynek tagjai voltak:

Törökné Csécs Lenke
a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes művészeti vezetője, néptáncpedagógus, akit számos elismerés és díj mellett  nemrégiben tüntették ki Debrecen városa Pro Urbe díjjal, a zsűri elnöke

Kovácsné Milu Bernadett
a Debreceni Hajdú Táncegyüttes néptáncpedagógusa, óvodapedagógus

Szőke Henrietta
a Debreceni Nép Együttes tánckarvezetője
 

Ezúton szeretnénk megköszönni a nagyon ügyes kis óvodások előadását, a felkészülés során tanúsított kitartó hozzáállásukat, a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját, és természetesen a szülők szerepvállalását.

S nem utolsó sorban külön köszönet érdemli a Debreceni Művelődési Központ vezetőségének és munkatársainak a segítő munkáját, s hogy otthont biztosítottak rendezvényünknek.

A"versenyen" a következő eredmények születtek:


Bronz minősítést kaptak:

Bóbita tánccsoport (Szent Jácint Görögkatólikus Óvoda, Balkány)

Bakonszegi toporgók (Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldligeti Óvodája)

Kis tulipánok csoport (Jászkiséri Város Óvoda)


Ezüst minősítést kaptak:

Napraforgó néptánccsoport (Hagyományok Háza, Ebes)

Aprólábak gyermektánc csoport (Madarász Imre Egyesített Óvoda, Karcag)


Arany minősítést kaptak:

Gyöngybokréta néptánccsoport (Liget Óvoda, Debrecen)

Csicsergők néptánccsoport (Monostorpályi Óvoda-Bölcsőde)

Aprócska néptánccsoport (Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde)

Mezei virág néptánccsoport (Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Tiszavasvári Tagintézménye)


Néhány ízelítő kép a "versenyről":

 

 

 

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ