Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Csillagséták a Magyar Nemzeti Parkokban

 

Ablakot nyitunk a végtelen világegyetem felé!

2014. május 24.


Helyszín: országszerte számos helyszínen

Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a hazai nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tizenegy tematikus túra valamelyikén.

A csillagséták programsorozat bepillantást enged a nemzeti parkok éjszakai világába. Egy éjszakai túra már önmagában is különleges élmény, hiszen ilyenkor az emberi érzékelés is más, a látás és a hallás kiélesedik, egészen más arcát mutatja a természet. Az állatvilág egy része is ilyenkor éled, így amellett, hogy a csillagos égboltban gyönyörködhetnek, több éjszakai állatfaj rejtett életét is megismerhetik a nemzeti parki „csillagséták” kirándulói. A szakképzett túravezetők irányításával zajló túrákon maradandó élményekben részesülhet minden résztvevő.

Zavaró, városi fényektől távol eső programokat kínál ezen az éjszakán az ország összes nemzeti parkja: a csillagles mindenhol része a kínálatnak, ez egészül ki változatos elemekkel. Több helyen – köztük a két hazai csillagoségbolt-park egyikében, a Zselici Tájvédelmi Körzetben vagy a Hortobágyi Nemzeti Parkban – a kontinensen is egyedülálló látványban lehet része azoknak, akik vállalkoznak az éjjeli kirándulások valamelyikére.

A túrákra május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján kerül sor. Ezen a nemzetközi jeles napon arra emlékezünk, hogy 1909-ben Svédországban ezen a napon alapították az első kilenc európai nemzeti parkot.

A tematikus nap része a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által koordinált Vidékjáró programsorozatnak.

A túrák részletes leírása a Magyar Nemzeti Parkok központi honlapján, a www.magyarnemzetiparkok.hu/csillagsetak weboldalon olvasható, ahol az érdeklődők az egyes nemzeti parkok részletes programjait is megismerhetik.

 


Csillagséta Hortobágy-Halastón


Időpont: 19 – 23 óra
Találkozás: Hortobágy, Halastavi Kisvasút indítóállomás, 19.00
Helyszín: Hortobágyi-halastó
Táv: 5-6 km

Kisvasutazással és madármegfigyeléssel egybekötött esti csillagászati bemutató. A „csillagséta” során kisvasúttal megyünk ki a Kondás-tavi végállomásig. Itt egy órás alkonyati madarászás során megcsodálhatjuk a Hortobágyi-halastó, Közép-Európa egyik legnagyobb madárélőhelyének gazdag madárvilágát. Naplementét követően egy közel 5 km-es gyalogtúra alatt megtapasztalhatják a Halastavak esti-szürkületi hangulatát, majd a túra után a Halastó vasútállomás mellett (derült ég esetén) megtekinthetjük a zavaró fényektől mentes égbolt csillagképeit és látnivalóit egy távcsöves bemutató keretében.

Részletes program:

19.10–19.40 Utazás kisvasúttal a halastavak belső gátja mentén
19.40–20.40 Madármegfigyelés szakvezetővel
kb. 20.40 Szürkületkor visszaindulás gyalog a Halastó gátján (kb. 5 km, kb. 1 óra)
kb. 21.30 Visszaérkezés a kisvasút állomásához
kb. 23.00-ig Csillagászati program (megfelelő időjárás esetén távcsöves bemutató)


Részvételi díj: 2500 Ft/felnőtt; 1500 Ft/diák; 6500 Ft/család

Előzetes bejelentkezés szükséges.

Jelentkezési határidő: május 23. 14.00

Maximális létszám: 50 fő


További információ: 
Tel.: 30/8940-941 vagy 52/589-000, 
e-mail: oktatas@hnp.hu

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ