„Ki a Tisza vizét issza,
vágyik annak szíve vissza.”
Tartja a mondás. Igaz ez a Szamos-folyóra is. Jól lehet ma már egyikből sem lehet inni, de a csónakot, még megbírja a hátán épp úgy mint hajdanán. Ezért hát július lévén újra vízre vetjük magunkat, ki Komlódtótfalunál, ki Tiszabecsnél, hogy elvégezzük idén is a vízimadarak és a telepesen költő madarak számlálását. A felső szakaszok kavicsos partszélein apró madarak keresgélnek furcsa illegő-billegő mozgás közepette. A felületes szemlélő talán azt hihetné, hogy ebbéli mozgásuknak tudománya a környező pálinkafőzdék nemes termékéből merítkezik. Az viszont még valószínűbb hogy ezek billegetőcankók, amint éppen apró rovarok és rákok után keresgélnek. Néhol szürke gémek szigonyozzák a sekély vizet. A száraz, víz hozta ágakról kicsiny kék jégmadarak vetik alá magukat újra meg újra, párányi halzsákmányt remélve. Ők partfalba vájnak maguknak menedéket, ahol fiókáikat is felnevelik. A nagyobb alámosott szakadó falak üregeiből partifecskék sokasága röppen ki. Az eget szántva rovarásznak.
Tekintetünket felemelve láthatjuk, amint ragadozó madarak úsznak át az égbolton felettünk. Kiijő hangú kiáltásuk már messziről elárulja, hogy egerészölyvek. Olykor egy-egy feketególya vagy réti sas esetleg barna kánya is szem elé kerül.
A bokorfüzekről bakcsók röppennek fel méltatlankodva, hiszen ők most többnyire pihenő idejüket töltik. Táplálkozó körútjukat majd csak szürkületkor kezdik. Számos más madárfaj is megfordul a folyónál hosszabb rövidebb időre hűsülést, eleséget remélve.
Megfigyeléseinket gondosan rögzítjük, miközben a folyó sodrásával segíti haladásunk. Egész annyira, hogy lassan megérkezünk utunk végéhez a Tisza-Szamos torkolathoz, ahol a két folyó mint két jó testvér kéz a kézben halad tovább, mesélve egymásnak sebes pisztrángról, harcsa apóról, hatalmas süllőkről, halászok zsákmányáról és még ki tudja miről.
Hunyadvári Péter
