„Csillagséta”
a Hortobágyi Halastavaknál
2010. május 8-án
A Hortobágy Magyarország egyik legkevésbé fényszennyezett területe - a zavaró fények hiánya a természetességnek is szinonímája, s ez az élővilág zavartalanságának is alapvető feltétele.
A Hortobágyi Nemzeti Park várhatóan idén kapcsolódhat a „Csillagoségbolt-parkok” nemzetközi hálózatához, bővebben erről az alábbi honlapon lehet olvasni:
http://csillagpark.hu/
A helyszínről:
A Hortobágyi Halastavak Közép-Európa egyik legnagyobb halastó rendszerét alkotják. A kiterjedt tórendszer - ahol hagyományos, természetkímélő halgazdálkodás folyik – ismert madárélőhely. A Hortobágyi Nemzeti Park megalakulása óta már több mint 300 madárfajt figyeltek meg az Öregtavak területén. Különösen látványos időszak a május, amikor még sok vonuló fajt figyelhetünk meg területen, de már a tavaszi költési időszak javában tart. Ilyenkor madárdaltól hangosak a nádasok, nádiposzáták, tücsökmadarak, kékbegyek, barkós- és függőcinegék védik területüket és keresik párjukat. Nyüzsgő gémtelepek fészkelői: kanalasgémek, nagykócsagok, bakcsók, kis kárókatonák hordják a táplálékot a fiókáiknak. A nádszegély mentén nyáriludak és vadrécék vezetik a családjukat. Az esti órákban különösen aktívak az élőlények, békakoncert, madárdal és egy-két rejtett életet élő emlősállat megfigyelése nyújthat felejthetetlen élményt a túra során. E mellett nem mindennapi látványt jelent a tavakon legelő bivalygulya.
A csillagászati programról:
A zavaró fényektől mentes nemzeti park látogatói számára az éjszaka több látványosságot is nyújt. Talán a legfontosabb a szabad szemmel is látható csillagok száma. Míg a nagyvárosok központjából csak egy-két tucatnyi, az átlagos településekről pár száz csillag figyelhető meg, a Hortobágy egén közel 2000 fénypontot láthatunk. Azoknak akik még nem találkoztak ezzel a látvánnyal, a csillagokkal teleszórt mennybolt az első meglepetés. Ahogy közeledik a nyár, a Tejút egyre korábban megjelenik az égbolton, és látványos ezüst szalagként látszik a zavaró fényektől mentes területek felett. A Nyilas csillagkép és környéke, a Tejút centrumának iránya különösen látványos a puszta láthatárából kiemelkedve. De a tavaszi-koranyári időszak estéi azért is érdekesek, mert ilyenkor figyelhető meg legjobban naplemente után a nyugati irányban az állatövi fény – a bolygóközi porról szóródó napfény. Kevesen ismerik ma már ezt a jelenséget a fényszennyezés miatt, de a zavaró fényektől nem háborgatott csillagoségbolt-parkokból könnyen megfigyelhető derült időben. Mindez csak ízelítő a látványosságokból. Több látványos csillagcsoport látszik szabad szemmel is, és kisebb már távcsővel is ködök, csillaghalmazok tucatjait kereshetjük meg.
Program:
- 18.45 Találkozás a Hortobágy-Halastavi Kisvasút állomáson.
(A Hortobágy-Halastavi Kisvasút megközelítéséhez a 33-as főút 67-es kilométerénél Hortobágy-Halastó település irányába kell lefordulni.)
- 19.00 Utazás a kisvasúttal a tavak közé: madármegfigyelés szakvezetővel.
- Kb. 20.20 Szürkületkor visszaindulás gyalog a Halastó gátján.
- Kb. 21.00 visszaérkezés a kisvonat állomásához: derült idő esetén kb. 23.00-ig csillagászati program (távcsöves bemutatás).
A program időtartama: kb. 4 óra
Részvételi díj:
felnőtt: 1000,-Ft/fő
gyerek: 500,-Ft/fő
Szolgáltatásaink: madármegfigyelés szakvezetővel, csillagászati bemutató, utazás kisvonattal
Előzetes jelentkezés szükséges!
Jelentkezési határidő: 2010. május 7.
További információ, jelentkezés:
HNP Látogatóközpont és Kézművesudvar
4071 Hortobágy, Petőfi tér 13.
Tel.: 52/589-000, Tel./Fax: 52/589-321
E-mail: info@hnp.hu
http://www.hnp.hu