Válogatás Dr. Kovács Gábor fotóiból
Egy-egy kiadós havazás után a pusztaság fehér lepelbe burkolózik. Az élőlények számára az élőhelyet felépítő, "berendező" tájalkotóelemek ilyenkor szinte eltűnnek, egyöntetű, monoton sík(ok) határolják a teret, amiben a táplálék szintén rejtve marad, gyakorlatilag hozzáférhetetlenné válik, s a cél már csupán a túlélésre való várakozás. Ebben a helyzetben üdítően hathat valami..., valami érdekesség. Mondjuk egy bicikli... A máskor nem éppen lélegzetelállítóan izgalmas emberi tárgy most hirtelen felkelti a tollas kollégák érdeklődését. A szemük sarkából már régóta figyelt ördögi masinát most közelebbről is szemügyre vehetik: a vázat, a kereket a felnivel meg a szeleppel, no meg a bicikligumit. A feltoluló kérdések legfontosabbika: - Hogy lehetséges az, hogy ugrálni nem tud , mégis halad ez a ketyere?
"Akkor ez most az eleje, vagy a hátulja?"
Nocsak, a hó karikában is létezik, fittyet hányva a gravitációnak.
"De jó is lenne egy kicsit pedálozni... Most éppen rá is érnék."
"Ha egy kicsit meg tudnám lökni, talán fel is pattanhatnék!"
Körültekintve...
Ott lappang az élet a dér alatt
A pocsolya fagyott jégfelszínének fraktálszerkezetét matematikai érdeklődésű olvasóinknak ajánljuk
Későn érő típus
Nagy sor áll a forró csokiért
Viszonyulási pontok egy "fehér inercia-rendszerben"
Madárrendészeti ellenőrzés - itassági teszt fűszál mentén való lépkedéssel
Ha már olvad...
a zöld szigetek is kibukkannak
