A WWF Magyarország 1996-ban indította el hód-visszatelepítési programját. Elsőként a Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységén engedett szabadon 32 példányt. A kezdeti sikereket további telepítések követték: az ország nyugati részén a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, majd a Tisza mentén az Öreg-Túron, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén, valamint a Tiszadobi-Holt-Tiszán engedtek szabadon több mint 50 egyedet. Jelenleg már körülbelül 500 egyed él hazánkban.
Ezúttal 3 családban 9 egyed érkezett Tiszatarján és Mezőcsát határába, 5 állat pedig a hortobágyi Kis- és Nagyvókonyára. Az európai hódra éppen nem jellemző, hogy várakat építene, legtöbbször megelégszik a partoldalba mélyített járatokkal. Az „átmeneti szálló” az utazás és a kihelyezés okozta sokk időszakának átvészelését volt hivatott segíteni. Alább láthatunk néhány képet arról, hogyan kell hódvárat építeni, na persze csak akkor, ha erre nyomós indokunk van. Az igazit azonban hagyjuk a hozzáértő várépítőkre.
A Vókonyára kerülő két család egyikét két felnőtt alkotta, míg a másikban feltűnt egy növendék hód is. A hódok „komoly szándékkal”, közelednek párjukhoz, tartós párkapcsolatban élnek. Mindamellett családcentrikusak, a hódfiak másfél éves korukig, nagykorúságukig szülői felügyelet alatt élnek.
Az előregyártott hódmenhelynek egyfajta „csűrszerepe” van, vagyis innen indulhatnak hőseink felderíteni a környéket, rágható faanyagot keresni, és ide térhetnek vissza, ha eleinte megéheznek, nappali nyugalomra vágynak. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai rendszeresen zöldségekből álló ellátmányt helyeznek ki, hogy a kihelyezett állatok jelenlétét ellenőrízni tudják. Megelégedéssel láttuk a várak körüli nyomokat, és a zöldségek (karvastagságú répák, méretes krumpli-hegyek) eltűnése is azt bizonyítja, hogy nem vándoroltak el, megvannak.
Az európai és észak-amerikai hódok küllemre csak nagyon nehezen különíthetők el, legfeljebb a befogott egyedek végbélmirigy-váladékának vizsgálatával. Faji különállóságuk is csak a múlt században nyert bizonyítást. Ma már a vérminták modern DNS-elemzésével egyértelműen megállapítható egy-egy állat faji, vagy akár rokonsági hovatartozása. Ezen tudományos eredményeket megelőzően viszont nem egyszer előfordult, hogy kanadai hódokat telepítettek európaszerte. Nálunk csak egy-két eset fordult elő, de példának okáért Finnországban, ahol szintén kipusztult a hód, az állomány négyötöde végsősoron az észak-amerikai kontinensről származik. Ennek a veszélye nemcsak a faunahamisításban rejlik, hanem a kanadai hód szaporaságában. A rendelkezésre álló és megfelelő élőhelyeket gyorsabban elfoglalja, szinte elárasztja, így kereszteződés hiányában valóban kiszorítja az európai rokont.
